Spirituális Választechnika

A Spirituális Választechnika az az SVT, egy a lélekkel foglalkozó, spirituális módszer. Egy tiszta módszer, mely a legmagasabb Szellemi szintű energiával dolgozik. Megadja azt a fajta lelki békét, melyre mindig is vágytunk. Alapja az IGAZSÁG. (Az a fajta IGAZSÁG, amely nem az egyének véleményén, hitrendszerén alapul, hanem a létező legmagasabb tudatosság, maga a Szellem igazsága. (Isten tudata = Szellem) Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha pl. házat akarok építeni, akkor az én igazságom azt mondja, hogy meg ne próbáljak belevágni, mert csak szenvedés származhat belőle. Szellem a Legfőbb Jó szerint azt javasolja, hogy vágjak bele, mert Lelkem fejlődéséhez ez szükségeltetik. Ha hiszek az IGAZSÁGban, abban, hogy minden engem szolgál, akkor belevágok, mert tudom, hogy nekem ez hosszú távon jó lesz.)

Az SVT egy lelki-szellemi eljárás, mellyel a bennünk lévő blokkokat, előző életes és jelen életbeli energiákat lehet tisztítani Felső Énünk segítségével. Ha valami problémánk van, vagy betegségünk, akkor azt szoktuk rá mondani, hogy lelki eredetű betegség. És igen, valóban az minden, mert a lélekfeljegyzésekben, vagyis az Akasha-krónikában ezek kódolva vannak.

Az SVT segít abban, hogy felismerjük valós problémánkat, megfogalmazzuk, és megoldjuk.

Az SVT-ben egy ingát és egy speciális táblázatrendszert használunk, hogy az életünket gátló negatív programokat beazonosítsuk, majd tisztítsuk Felső Én (a tudatfelettes) segítségével. Felső Én a negatív lélekprogramokat, energiákat és hiedelmeket az Akasha feljegyzésből (lélekfeljegyzésekből) és a tudatalattiból tisztítja.

Az Akasha feljegyzésben szerepelnek a lélek által egészen a teremtésétől kezdődően a jelen pillanatig és azon is túl - előző-jelen-eljövendő életek - átélt/programozott pozitív és negatív élmények tapasztalatai, energiái, érzései.

Végleges és tartós eredményt azonban csak akkor érhetünk el, ha maga az egyén is tiszta szándékból szeretné a változást és mindent meg is tesz ennek érdekében. Csupán az SVT módszere és a tisztítás önmagában általában nem elég az életminőség javításához.

Az SVT abban segít, hogy előző vagy jelen életi blokk, program, élmény, beidegződés, hiedelem ne gátoljon senkit abban, hogy boldog, szabad életet élhessen. Gyors és hatékony módszer, akár már néhány alkalom is elég lehet ahhoz, hogy az egyén egy adott nehézséget/ fizikai problémát képes legyen feloldani és megváltoztatni.

Mire NEM való az SVT?
Erre NEM alkalmas:
Kiváncsiskodásra, médiumitásra, jövő kutatásra, diagnosztizálásra vagy betegségek kezelésére, pszihológiai kiértékelésre vagy diagnózis felállítására.

Mire alkalmas az SVT? A Spirituális Választechnika a lélek mélyében kutatva megkeresi és átprogramozza azokat a kihívást jelentő elemeket, melyek a felszabadult, egészséges és boldog életvitelben gátolnak bennünket.

Az SVT módszer a hipnózistól eltérően a probléma gyökerét úgy találja meg és oldja fel, hogy közben az egyén nem éli át újra ugyanazt a fájdalmat, amit a múltban átélt. Más gyógyító, elemző, tanácsadó technikákkal nem összehasonlítható. Kiegészítheti azokat, ahogy az orvost sem helyettesítheti.

Ha kérdésed van, vagy szeretnél időpontot kérni, itt megteheted:

Miben segíthet a Spirituális Választechnika (SVT)?

"A jó pap holtig tanul.."

Ismerjük ezt a mondást, és lehet, hogy már elegünk is van belőle. Viszont ez attól még így van. Tanulunk az iskolában, tanulunk az életben. A tanulás örök, valójában egy biztos dolog van még a halál és a változás mellett és az a tanulás. Az a nem mindegy, hogy milyen viszonyban állsz a tanulással. Ha könnyedén tanulsz és könnyedén építed be az új információt, akkor az életben is könnyedén jutsz túl a nehézségeken, az újdonságok beépítésén, míg ha problémáid vannak a tanulással, mint olyannal, akkor ez nehezebb folyamat az életedben.

A Spirituális Választechnika (SVT) egy olyan módszer, ahol a tanulási nehézségek lélekben rejlő okait tárjuk fel. Ha pl.: a tudatalattidban van egy olyan mély meggyőződés, hogy a "tudás hatalom" és a hatalom előbb utóbb bukással jár, akkor a lélek nem lesz hajlandó tanulni. Nemhogy sírig, mint a jó pap, egyáltalán nem fog tanulni és a konzekvenciáit nem fogja levonni az élettapasztalataiból. Ami végső soron a tanulási folyamat lezárása lenne.

Ha a tanulás mögött rejlő energetikai információ fel van tárva és ki van oldva, akkor:

  • A tanulás könnyedebb lesz, mintha mindig is így működött volna
  • Javul a kapcsolatod a tanárokkal, oktatókkal
  • javul a kapcsolatod a tananyaggal
  • a tananyag integrációja is javul, könnyebben tudod előhozni a tudást
  • a tanulással kapcsolatos érzeteid megváltoznak. Amit korábban feleslegesnek éreztél, vagy úgy érezted, mintha erőszak vagy kényszer lenne a tanulás, az most egyensúly lesz benned,
  • elbúcsúzhatsz a nyomasztó vizsgadrukktól
  • hited megerősödik saját magadban, hogy IGEN! Ez neked igenis sikerül!
  • elmúlik a nyomasztó érzés, a szorongás, hogy neked ez nem sikerülhet
  • diszlexia vagy diszgráfia okait feltárjuk, orvosoljuk
  • feloldjuk benned a kudarcélmények érzelmi maradványait, ami okozhat alacsony önértékelést
  • összpontosításod javul, feltárjuk az okait, miért nem tudsz koncentrálni,
  • nyelvek tanulásával kapcsolatos blokkokat is fel tudjuk tárni.

Nem lesz kevesebb a tananyag és a vizsgáid ugyanúgy meglesznek. De nem mindegy, hogy milyen a tanulásod minősége. Nem mindegy, hogy véres verejtékkel, vagy könnyedén tanulsz. Az sem mindegy, hogy hogy mész el vizsgázni. Emlékszek, hogy amikor vizsgázni mentem a főiskolán a rengeteg tétellel Dunát lehetett volna rekeszteni és hallottunk mindenféle sikersztorikat: nem tanulta meg az illető, csak 1 tételt és persze azt húzta ki....na én ebben nem hittem. Abban viszont hittem, hogy tudni fogom azt, amit kihúzok. És így lett.

Az SVT segíteni fog neked ebben, hogy mindez:

  • könnyebb legyen

  • higgy magadban

  • higgy a sikeredben és

  • TUDD, hogy meg tudod csinálni!

Együtt sikerül!

Szeretettel várlak:

Dávid Gréta

SVT alkalmazó

Robert E. Detzler, az SVT alapítója

(1926-2013)

Robert E. Detzler az SVT alapítója
Robert E. Detzler az SVT alapítója

 

Robert E. Detzler, a Spirituális Választechnika módszerének kidolgozója, sikeres író, lelkész, tanár és tanácsadó volt.

27 éven keresztül a Szellem irányításával és támogatásával fejlesztette, alakította és bővítette az SVT rendszerét.

Mary Ann Detzlerrel, feleségével kezdték el az SVT-t és a SpÚ-t (Spirituális Újjáépítés), majd kiépítették a Spiritual Response Association - SRA (Spiritual Response Egyesület) szervezetét, így megteremtve egy olyan nemzetközi hálózatot, mely nagymértékben segít egész bolygónk gyógyításában, és áldást jelent az összes létforma számára.

2009. augusztusi visszavonulásáig egyéni konzultációkat végzett személyesen, telefonon és írásban is több, mint 32000 embernek.

A világ számos országában tartott tanfolyamokat, megismertetve az emberekkel spirituális természetüket valamint, hogy tudást kapjanak arról, hogy bizalmas kapcsolatban állnak spirituális segítőikkel, a Felső Énnel. Tanította hogyan fedjék fel és tisztítsák ki a tudatalattiban blokkokat okozó diszharmonikus programokat és energiákat önmaguk és mások számára a Spirituális Választerápia módszerével, amely a kiteljesedett egészség, boldogság, harmónia és jólét létrehozásában segít a megélés minden szintjén.

Ha valaki megbetegszik, akkor nem a gondot, a tünetet kezelem, hanem megfejtem az okát, hogy miért jött létre. Ehhez szükséges, hogy kapcsolatot teremtsünk a páciens Felső Énjével (szupertudatával) hogy így eljussunk a tudatalattijához, mert ott tárolja a problémát, amit nem képes elengedni. Miután ezt a részt Felső Én segítségével kitisztítjuk, és az egyén tudatára ébredt a gond gyökerének, a legjobb úton van ahhoz, hogy meggyógyuljon. Az persze az ő személyes döntése, elfogadja-e a módszert, és él-e a gyógyulás ezen lehetőségével.

                                                                                 - Robert. E. Detzler

folytatás itt: Az SVT hatásai 

telefonos segítség

(egy kis humor)

 - Ügyfélszolgálat: Igen, miben segíthetek?

- Felhasználó: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végig vezetne kérem a folyamaton?

- Ügyfélszolgálat: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?

- Felhasználó: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem?

- Ügyfélszolgálat: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét? -

- Felhasználó: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?

- Ügyfélszolgálat: Milyen más programok futnak?

- Felhasználó: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.

- Ügyfélszolgálat: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?

- Felhasználó: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?

- Ügyfélszolgálat: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást! Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.

- Felhasználó: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?

- Ügyfélszolgálat: Igen, de ne feledje, Önnek csak az alap program van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.

- Felhasználó: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?

- Ügyfélszolgálat: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az Ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy Önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.

- Felhasználó: Tehát most mit tegyek?

- Ügyfélszolgálat: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5, Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.

- Felhasználó: Rendben, kész.

- Ügyfélszolgálat: Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen, hogy soha ne jöhessen újra elő.

- Felhasználó: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?

- Ügyfélszolgálat: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?

- Felhasználó: De, csak szokatlan.

- Ügyfélszolgálat: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. 
A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek, akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul Önhöz is új és izgalmas változatokat.